Teraszok Erzsébetvárosban: kié a közterület, és milyen várost szeretnénk?

Egy pohár bor a teraszon, nyári este a sétálóutcában – sokaknak ez a városi élet esszenciája. Mások ugyanebben zajt, zsúfoltságot és „bulinegyedesedést” látnak. Budapest VII. kerületében, Erzsébetvárosban most dől el, melyik kép válik meghatározóvá – és a vita messze túlmutat néhány kihelyezett széken és asztalon.

Mi folyik Erzsébetvárosban?

A bulinegyed kérdésköre az elmúlt tíz év egyik legnagyobb urbanisztikai vitája Budapesten. Az „elbulinegyedesedés” szó mára igévé vált, pejoratív felhangokkal: sokan az olcsó alkohol mámorában e-rollerező turistákkal, összevizelt kapualjakkal és elviselhetetlen éjszakai hangzavarral azonosítják. Ugyanakkor a jelenség ennél összetettebb. Egy élénk szórakozónegyed kikapcsolódást, kulturált rekreációt és közösségi programokat is kínálhat – mind a látogatóknak, mind a helyi lakóknak.

Erzsébetvárosban néhány éve felmerült, hogy a parkolóhelyek egy részét teraszokkal váltsák fel – ahogyan ez Bécsben, Barcelonában vagy Milánóban már bevett gyakorlat. A kerületvezetés akkor elzárkózott az ötlettől, miközben a szomszédos Terézvárosban és Józsefvárosban pontosan ez a megoldás vált be: a parkolóhelyeken kialakított kiülős teraszok senkit nem zavarnak, sőt, a környékbeli lakóknak is lehetőséget teremtenek a találkozásra. Néhány évvel később egyértelműnek tűnik: az erzsébetvárosi tiltás nem állta ki az idő próbáját.

Parkolók helyett teraszok – miért lenne ez jó?

Első ránézésre csupán néhány járdára kihelyezett asztalt és széket látunk, valójában azonban a városi térhasználat egyik alapvető kérdésével szembesülünk: ki, milyen feltételek mellett és milyen célra használhatja a közteret?

A kortárs urbanisztikai szakirodalom a vendéglátó teraszokat gyakran privát használatú közterületként írja le. Ez a megközelítés jól ragadja meg a lényeget: a terasz formálisan a város mindenki számára hozzáférhető terében – a járdán, a közúton – helyezkedik el, tényleges használata azonban fogyasztáshoz kötött. Matthew Carmona Public Places Urban Spaces című művében ezt a jelenséget a kvázi-nyilvános terek szélesebb trendjébe helyezi: ide sorolhatók a bevásárlóközpontok, passzázsok (Budapesten például a Gozsdu-udvar vagy a Párisi Udvar), de a vendéglátó teraszok is.

Henri Lefebvre városszociológiai klasszikusában megfogalmazta a „városhoz való jog” elvét: a város nem pusztán fizikai tér, hanem társadalmi konstrukció, amely felett lakók, vállalkozások és intézmények folyamatosan versenyeznek. Ebben az értelemben a terasz kérdése nem pusztán esztétikai vagy forgalomtechnikai – hanem arról szól, milyen várost szeretnénk.

A Covid-járvány tanulsága: a terasz életmentő lehet

A Covid–19 járvány drámaian megmutatta, mennyire fontos a szabadtéri vendéglátás. A világ számos városában – Párizstól Amszterdamon át Budapestig – ideiglenesen vagy tartósan kibővítették a teraszok számára rendelkezésre álló közterületeket, sokszor parkolóhelyek vagy útsávok rovására. Ez gazdasági mentőövet jelentett a vendéglátóipar számára, és a teraszok a városi szabadság szimbólumaivá váltak.

Budapest belvárosában ez az időszak megmutatta, hogy az autók számára fenntartott közterek egy részének átgondolt átalakítása élhetőbb, kellemesebb utcaképet eredményez – anélkül, hogy a városrész elveszítené karakterét.

Az éjszakai gazdaság és a lakók egyensúlya

Marion Roberts és Adam Eldridge Planning the Night-time City című munkájában rámutat: a vendéglátás kulcsszerepet játszik a városi gazdaság diverzifikációjában és a turizmus vonzerejének növelésében, ugyanakkor az éjszakai gazdaság működése szükségszerűen konfliktusokkal jár a lakófunkciójú városrészekben.

Éppen ezért az új erzsébetvárosi javaslat konkrét szabályokkal párosul:

• A teraszok este 10 órakor zárnak, védve a lakók nyugalmát
• A lakókat védő szabályok betartása minden teraszra kötelező, a kerület köteles fellépni a jogsértőkkel szemben
• Az élni és élni hagyni elve érvényesül: a szórakozáshoz való jog nem írhatja felül a lakók életminőségét

Emellett egy innovatív finanszírozási javaslat is napirenden van: a teraszok által befizetett közterület-használati díj 20%-a azt a társasházat illetné meg, amely előtt a terasz elhelyezkedik. Ez az elv azon a meggyőződésen alapul, hogy a helyben keletkező önkormányzati bevétel egy részének helyben is kell maradnia – erősítve ezzel a helyi közösségeket.

Milyen várost szeretnénk?

A teraszokról szóló vita végső soron nem a székekről és asztalokról szól, hanem az igazságos térhasználatról: a köz és az egyén viszonyáról, arról, hogy milyen Budapestet szeretnénk. Olyat, ahol a közterek elsődlegesen autók tárolására szolgálnak? Vagy olyat, ahol a gyönyörű, történelmi épületekkel szegélyezett utcákban le lehet ülni egy jó kávéra, találkozni barátokkal, közösségi életet élni?

Erzsébetváros adott – most a döntéshozókon a sor.