Hajógyári‑sziget – a Római Birodalom pompája a föld alatt

A Hadrianus‑palota a Hajógyári‑sziget északi csücskén, az egykori Aquincum területén emelkedett. A palota a Római Birodalom korábbi helytartójáé, a későbbi császáré, Hadrianusé volt, aki Kr. u. 106–108 között vezette a Pannonia provinciát. A palota valószínűleg a II. század elején épült, bár más vélemények a II–III. század fordulójára helyezik az építését.

A komplexum lenyűgöző, 8–10 000 négyzetméteres kiterjedésű lehetett, masszív kőfalakkal körülvéve. Szilágyi János feltáró régész szerint, olyan típusú épület volt ez, ami ötvözte a saroktornyos, oszlopcsarnokkal rendelkező villát a nagyszabású nyitott udvarral vagy kerttel.

A Dunához közelebb eső szárnyában valószínűleg lakószoba‑rendszer húzódott, nyitott galériával, saroktornyokból elérhető emeleti részekkel. A palota keleti szárnyában helyezkedtek el a testőrségi és gazdasági helyiségek.

A belső terekben az akkori luxus jegyei vannak jelen, mint a padlófűtés, mozaikburkolatok fekete‑sárga, fekete‑fehér stilizált szívmintákkal és meanderekkel, valamint figurális motívumokkal, mint nádszálak, vadkacsa, pontyot kergető kardhal színes díszítéssel. A fürdő- és ebédlőkomplexum különösen gazdag belső kialakítást kapott.

Felfedezés és ásatások

Az első ásatás 1851. május 19‑én indult, amikor hajógyári munkások római korú épületromokra bukkantak. 1854‑ben Érdy János akadémikus ismertette az Akadémiai Értesítőben a feltárások eredményeit. Azóta több korszakban folytatódtak feltárások a Hajógyári‑szigeten, de mindig visszatemették az időszakos védelem érdekében.

Bár korábban többszintesnek vélték, az újabb kutatások szerint csak egyetlen szintű építményként rekonstruálható.

Ma több méter föld alá van visszatemetve, védve az időjárás és vandalizmus hatásaitól. Egy golfpálya terül el a felszínen, így a palotaromok rejtve maradnak. Ennek oka, hogy a régészek szerint csak így maradhatnak biztonságban.

A Hajógyári‑sziget szerepelt a dunai limes UNESCO‑világörökségi jelölési dokumentációjában, de a kormány utolsó pillanatban kivette, mivel a világörökségi státusz túl szigorú lenne a palota rekonstruálására. Állítólag az UNESCO‑központ vagy az ICOMOS nem engedélyezné a teljes feltárást és rekonstrukciót.

Kormányzati szándék készült a palota rekonstrukciójára és a Seuso‑kincsek itt állandó bemutatására, de a szakmai kritika szerint a kincseknek nincs közük a palotához és az árvízvédelmi problémák bizonytalan, költséges műszaki hátteret igényelnek.

2014‑ben Lázár János kormányzati válasza szerint, a kultúrában kell megtalálni a sziget valódi hasznát és szerepelt tervként a palota feltárása, múzeummá alakítása, a 32 hektáros terület „népparkká” formálásával. A Hajógyári‑sziget ma élménypark és fesztiválhelyszín, a római örökség integrálása ezt a potenciált tovább növelhetné .

Hadrianus szerepe és jelentősége a palota történetében

Hadrianus személye kulcsfontosságú a palota megértéséhez. Mielőtt római császárrá választották volna (Kr. u. 117-ben), Hadrianus 106–108 között Pannonia inferior helytartójaként tevékenykedett. Ez idő alatt jelentős építkezésekbe kezdett Aquincumban és szoros kapcsolatot épített ki a provinciával, amit később is fontosnak tartott.

A palota vélhetően ebben az időszakban épült meg vagy ekkor kezdődött el annak kiépítése, mint reprezentatív helytartói székhely, amiben diplomáciai és katonai ügyeket egyaránt intézhetett. Az épület elhelyezkedése is árulkodó. A Duna partjához közel, közvetlen kapcsolatban volt a dunai limes mentén futó közlekedési és katonai útvonalakkal. Ez stratégiai és presztízs szempontból is indokolt volt.

Mit mondanak a régészek?

A palota maradványai kapcsán több értelmezési vita is zajlik. A legjelentősebb kérdés, hogy pontosan milyen funkciót töltött be az épület? Egyes kutatók, például Szilágyi János régész szerint, ez egy reprezentatív villapalota volt, mások szerint inkább katonai-adminisztratív központ. A fürdőépületek, mozaikpadlók és lakószárnyak ugyanakkor azt mutatják, hogy a luxus és a kényelem is fontos szerepet játszott.

A feltárások során előkerült több száz mozaiktöredék, falfestmények maradványai és építészeti részlet azt jelzi, hogy az épület díszítése nem csupán funkcionális, hanem művészileg is jelentős volt. Ezek alapján, a palota nemcsak a provinciális építészet kiemelkedő példája, hanem a római elit életformájáról is árulkodik.

A Hajógyári-sziget jövője és kulturális lehetőségei

A Hajógyári-sziget kulturális hasznosítása már évtizedek óta téma a várostervezésben és a politikai döntéshozatalban. Az egykori romok fölött jelenleg is aktív sportpályák és szabadidő létesítmények működnek, viszont a palota régészeti jelentősége ezt hosszú távon korlátozhatja.

Talán egy esetleges, részleges rekonstrukció, például a római kori alaprajzok mentén egy látogatóközpont kialakítása új turisztikai lendületet adhatna a szigetnek és egész Óbudának.

Európa több pontján is találkozhatunk római kori paloták részleges vagy teljes bemutatásával. Például Trierben vagy Splitben a római múlt egyes elemei látogathatóak, integrálva a modern városi környezetbe. Ezek a példák arra utalnak, hogy az itthoni Hadrianus-palota is lehetne jól bemutatott és kulturálisan hasznosított helyszín, amennyiben a magyar döntéshozatal világörökségi és műemlékvédelmi szempontok szerint történik. Az UNESCO-listáról való lekerülés ugyan megnyitott bizonyos lehetőségeket, de ezzel együtt eltűnt az a nemzetközi figyelem és garanciarendszer is, ami biztosította volna a projekt hosszú távú hitelességét.

Láthatatlan kincsek, látható felelősség

A Hadrianus-palota története nem csupán egy római épület sorsa, hanem a múlt, a jelen és a jövő találkozási pontja. A mélyben rejtőző falak az antik világ egyik legsűrűbb történelmi rétegét őrzik, miközben a felszínen folyó viták azt mutatják, hogy még mindig nincs eldöntve, mit lehetne kezdeni ezzel a különleges örökséggel.

A döntés egyszerre kell gazdasági, politikai, ideológiai, tudományos és közösségi legyen, ami nem könnyű feladat. A Hadrianus-palota sorsa Budapest, sőt, az egész ország kulturális identitásának része.

Budapesten számos további római kori emlék szolgál bizonyítékul arra, hogy a Római Birodalom hosszabb ideig jelen volt a mai főváros területén.

Két amfiteátrum – katonai és polgárvárosi

Katonavárosi amfiteátrum

Aquincum legnagyobb amfiteátruma a katonai városban helyezkedett el és az ókori szokások szerint természeti mélyedésben épült. Már az I. században használták, több fázisban erősítették meg római kőmunkával, Antoninus Pius császár alatt, Kr. u. 145 körül.

A 10–12 ezer fő befogadására alkalmas ellipszis alakú amfiteátrum arénáját ma is körkörösen kőfalak határolják és az északi kapu mellett kút-fülkével ellátott Mithras‑oltár helyezkedett el .

Polgárvárosi amfiteátrum

A kisebb, polgárvárosi amfiteátrum Aquincum civil városrészének szélén található, főként gladiátori és politikai eseményeknek adott otthont. Lenyűgöző méretekkel bírt és a nézőtéren részben még kőpadok is fennmaradtak. Az amfiteátrum még ma is jól látható maradványai a városfalon kívül fekszenek

Contra‑Aquincum erőd

A pesti oldalon, a Március 15. téren és az Erzsébet híd pesti hídfőjénél feltárt római erőd, a Contra‑Aquincum, a Duna egyik fontos átkelőjének védelmét szolgálta. Maradványait először 1863-ban fedezték fel, de csak 1914-től ismerték fel római eredetüket. Ma üvegfal mögött, szabadtéri múzeumként mutatják be. Az egykor hajléktalanok lakta területet 2010–2011 között újították meg.

Római vízvezeték és aquadukt emlékek

Az Aquincum polgárváros vízellátását biztosító, kb. 5 km hosszú akvadukt jelentős részei a mai Szentendrei út és környékén, valamint a Római Strandfürdő területén maradtak fenn. A felújított szakaszok mellett, további maradványok is fellelhetőek a lakótelepi Római sétányon és a közelben található templom mögött.

Aquincumi Mithraeum (Victorinus szentélye)

Óbudán, egy római kori lakóházban feltárt Mithras‑templom (Mithraeum) részletei is rávilágítanak a római vallási kultúra jelenlétére a városban. A 7 × 15 méteres szentélyt 1888-ban tárta fel egy Marcus Antonius Victorinus nevéhez köthető villa részeként. A három belső helyiség azonosítása és az oltárkövek feliratai több kérdést is felvetnek a kultusz szokásairól és hierarchiájáról.

Transaquincum

A Duna pesti partján, az úgynevezett Transaquincum vagy ellenerőd maradványai találhatóak, ami a folyón átívelő híd védeleméért felelt. A II-IV. század között működött, de ma már semmi nem látható belőle a felszínen.

Óbuda jóval több, mint csak Aquincum és a Hadrianus‑palota. Katonai erődök, polgári amfiteátrumok, vízvezetékek, vallási helyszínek és ellenerődök tarkítják az antik római örökséget a város alatt.

Ezek a műemlékek bizonyítják a hosszú távú jelenlétet a Duna mentén, a katonai és civil infrastruktúra szoros együttműködését, a város térségében több funkciójú, infrastrukturális komplexum működését, a birodalmi kultúra sokszínűségét vallási, közösségi és katonai területeken. A múzeumi és közösségi hasznosítás lehetőségei még váratnak magukra, de egyértelműen nagy kulturális potenciál rejtőzik a Hajógyári‑szigeten.