Így lett a kommunista szobrok temetőjéből Budapest egyik legfurcsább turistacsalogatója

Történelmet nem írni, hanem megmutatni akartak: elindult a „nagy szoboreltávolítás”

1992 szeptembere nem csak az ősz beköszöntét hozta el Budapestre, hanem egy korszak látványos lezárását is. A főváros vezetése szeptember 14-én elindított egy szimbolikus, mégis nagyon is valóságos akciót: a kommunista korszak szobrainak rendszerszintű eltávolítását a közterekről.

A cél nem a rombolás volt. A főváros nem megsemmisíteni akarta a múltat, hanem keretek közé szorítani azt. A feladat: megtisztítani Budapestet a diktatúra vizuális emlékeitől – de megőrizni azokat tanulságnak.

Szám szerint 58 olyan alkotás került be a válogatásba, amelyeket a kerületek jelentettek be eltávolítandó műtárgyként. A projekt teljes költsége 50 millió forint volt, amit a város közvetlenül a „szoborgyűjtésre” fordított. Ez volt a világ első kommunista szoborparkja: nem titkolt szatíra, hanem tudatos emlékezéspolitika.

Lenin-kertből Memento Park: egy ötlet, ami megelőzte a korát

Az eredeti ötlet egy nyelvész-irodalomtudóstól, Szörényi Lászlótól származott, aki már 1989-ben javasolta egy „Lenin-kert” létrehozását. Elképzelése szerint a turisták kemény valutáért látogatták volna a kommunista relikviák gyűjteményét, a politikai giccs skanzenjét.

A park végül Budapest XXII. kerületében kapott helyet, az építészeti koncepciót Eleőd Ákos dolgozta ki. Az ő tervei szerint a szobrok nem csupán tárgyak, hanem történelmi kommentárok lettek: ironikus térbe ágyazott, feszültséggel teli formák.

A Memento Park 1993. június 27-én nyitotta meg kapuit, épp két évvel a szovjet csapatok kivonulása után. Az időzítés üzenet volt: a fizikai megszállás után jöhet a mentális felszabadulás.

Bronzcsizmák és előkelő elvtársak: a diktatúra pantheonja

A park legismertebb darabja talán nem is egy egész szobor: csupán egy pár bronzcsizma. Ezek maradtak meg Sztálin 8 méteres szobrából, amelyet 1956. október 23-án döntött le a forradalmi tömeg. A csizmák a rendszerváltás ikonikus szimbólumaivá váltak.

De van itt Marx és Engels, akik egykor a Jászai Mari térről tekintettek le, Lenin, akinek 1965-ös szobrát a Kádár-rendszer szándékos legitimizációs eszközként állíttatta fel, vagy épp a Tanácsköztársaság monumentális figurája, amit a köznyelv csak „ruhatáros nőnek” hív.

Minden szobor egy-egy ideológiai kísérlet emléke. Bármennyire is vitatottak, művészeti értéküket nem lehet elvitatni. A kor legnevesebb szobrászai alkották őket, akár parancsra, akár meggyőződésből.

A Szovjet hősök, akik a Balaton felé kísértek

A Memento Park két legkedveltebb figurája talán Steinmetz kapitány és Osztapenko hadnagy. Eredeti helyükön évtizedeken át „köszöntötték” a Balaton felé tartó családok autóit az \M7-es mentén.

Mindkét szovjet tiszt 1944 decemberében halt meg, miközben német csapatoknak vittek ultimátumot. Történetük a felszabadítás és megszállás kettősségét jeleníti meg – épp ezért lett eltávolításuk is vitatott.

Számos budapesti emlék ilyen: politikai szimbólum, ami közben a városi táj részévé, népi emlékkép-rétegződéssé válik. A Memento Park ezt a komplex viszonyt teszi tapinthatóvá.

Emlékpark vagy politikai Disneyland? Mitől működik a Memento Park?

A park ereje nem a látványosságban rejlik, hanem a kontextusban. Eleőd Ákos bejárati koncepciója: három kapu, amelyből csak a külsők nyílnak, a középsőt acéllemez zárja el. Rajta Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című versének sorai.

Ez nem múzeum, hanem reflexió. A hallgatás, a feszültség, a megemésztés terepe. Ahol a diktatúra szimbolikus testei veszítik el erejüket a jelen fényében.

Ezért vonzó a Memento Park: mert nem töri össze a múltat, hanem kirakja egy víszgálóasztalra. Itt a szobor nem propaganda, hanem tanulmánytárgy.

Miért kell látnod egyszer az életben?

A Memento Park nemcsak történelemóra, hanem esztétikai kaland. Lépésről lépésre más korszakba kerülsünk, miközben már kívülállók vagyunk. A politikai művészet egyszerre taszít és vonz, éppen ezért működik.

Nem csak történészeknek szól. A Memento Park látogatása felveti a kérdést: hogyan kezeljük a múlt vizuális maradványait? Eltemetjük vagy kiállítjuk? Tagadjuk vagy elmeséljük?

A válasz itt fizikailag is jelen van: a kommunizmus szobrai ott állnak, bármit gondolunk róluk.

És ezért fontos, hogy lássuk őket.