7 budapesti városrész, amit lehet, hogy utoljára látsz így – mi lesz a sorsuk?

Budapest nemcsak a történelmi épületeiről, hangulatos utcáiról és pezsgő kulturális életéről ismert – hanem azokról a városrészekről is, amelyek a háttérben csendesen pusztulnak, átalakulnak, vagy egyszerűen eltűnnek a térképről. Miközben új lakóparkok, plázák és irodakomplexumok nőnek ki a földből, addig a város múltjának egy-egy darabja szinte nyomtalanul veszik el.

Vajon észrevesszük, hogy mi zajlik körülöttünk? Tudjuk, mit veszítünk el örökre? Van még esély megmenteni ezeket a helyeket, vagy már csak a befektetők és várostervezők döntésein múlik a sorsuk?

Cikkünkben 7 olyan budapesti városrészt mutatunk be, amelyek egykor meghatározó szerepet játszottak a város arculatában – ma viszont veszélyben vannak. Elfeledett ipartelepek, utolsó városi lápok, szellemvasútvonalak és föld alatti bányarendszerek: egy-egy városi kaland vagy kulturális reneszánsz helyszíne is lehetne belőlük, de ha nem figyelünk oda, csak újabb sorházak, kerítések és lakóparknevek emlékeztetnek majd arra, hogy valaha más is volt itt.

Most még megnézheted őket. De lehet, hogy nem sokáig.

Óbudai Gázgyár

Az Óbudai Gázgyár 1910-ben nyílt meg és hosszú évtizedekig biztosította Budapest gázigényét. A Dunához közeli elhelyezkedése, a különleges vöröstéglás épületek és az ipari monumentalitás különleges hangulatot adtak a területnek. Még lakótelep is épült a dolgozóknak, ma is működő közösséggel.

A gyár 1984-ben bezárt, a területet viszont sem nem rehabilitálták, nem hasznosították újra. Az ipari szennyezés miatt, a föld és a talajvíz továbbra is mérgezett. Az épületek nagy része romosan áll, miközben egyedülálló ipari műemlékek lehetnének.

Mi lesz vele?

A helyszín alkalmas lehetne közösségi vagy kulturális célokra, például kreatív negyedként, technológiai parkként vagy alternatív kulturális központként. Amennyiben a városvezetés nem lép, a terület sorsa a tőke kegyére lesz bízva: lakóparkok, magánfejlesztések és a múlt végleges eltörlése fenyegeti.

Soroksári Kis-Duna ág

A Soroksári Kis-Duna-ág, különösen a Molnár-sziget környéke, sokáig volt a horgászok, evezősök és természetkedvelők paradicsoma, a helyi lakosság zöld tüdeje. A vízpartot nádasok, ligetek, homokos kis strandok és csendes csónakkikötők szegélyezik.

A partszakasz néhol még mindig megőrizte természetes jellegét, de az egyre növekvő lakóparki fejlesztések fokozatosan kiszorítják az őshonos növény- és állatvilágot. Az élőhelyek feldarabolása már most érezteti hatását, ugyanis eltűntek a récék, kevesebb a hal, a vízminőség pedig ingadozik.

Mi várható a jövőben?

A terület sorsa attól függ, hogy a városvezetés és a civil szervezetek mennyire működnek együtt. Ha sikerül ökoturisztikai irányba terelni a fejlődést, tanösvényekkel, vízi túrákkal, madármegfigyelőkkel, a zóna új életet nyerhet. Ellenkező esetben csak egy újabb, zárt lakópark-vízparti negyed lesz belőle.

Mocsáros-dűlő

A Mocsáros-dűlő Óbudán, a Bécsi út és az Aranyhegyi-patak között húzódik. Ez az egykori lápvilág utolsó darabja a fővárosban, ahol még most is megtalálhatóak kétéltűek, vízinövények, mocsári teknősök és védett madárfajok.

Bár a terület egy része természetvédelmi oltalom alatt áll, de a védelem gyenge lábakon áll. Illegális motoros közlekedés, szemétlerakás és városi nyomás alatt áll. Egyre többször merül fel, hogy sportlétesítmények vagy lakóépületek települnének ide.

Ökológiai park vagy beépített városrész lesz?

A Mocsáros-dűlő egyedülálló lehetőséget kínál Budapestnek. Olyan természetvédelmi mintaterület lehetne, ahol az oktatás, a kutatás és a rekreáció találkozik. Ehhez hosszú távú ökológiai stratégia kell. Sajnos, a jelenlegi helyzet inkább halogatást, mint megoldást mutat.

Rákosrendező

Rákosrendező a magyar vasúthálózat egyik kulcsterülete volt a 20-ik században. Összekötő szerepet játszott a keleti és nyugati vasútvonalak között, a környéken vasutas kolóniák, műhelyek, pályaudvarok épültek.

A terület ma romos vágányokkal, elhagyott vasúti épületekkel teli városi sebhely. Közlekedésileg rendkívül értékes, de hosszú évek óta nem történt vele semmi. Időről időre felmerül egy-egy grandiózus terv felhőkarcolókkal, stadionnal, gigaparkkal, de ezek rendszerint társadalmi tiltakozást váltanak ki.

Közösségi városrész vagy ingatlanfejlesztési játszótér?

Rákosrendező lehetne a városi közlekedés kulcsa, egy új multimodális csomópont, ami vasúttal, villamossal, kerékpárral és gyalog is jól elérhető. De ha csak az ingatlanpiac diktálja az irányt, a város hosszú távú érdekei háttérbe szorulnak.

Kőérberek természetes zöldterületei

A XI. kerület déli részén, a Gazdagrét és Kamaraerdő közé szorult Kőérberek városrész még a 20-IK század végén is természetes élőhelyek, vízmosások és rétek sokaságát rejtette. A terület egykor a budai oldal természetes csapadékelvezető rendszere volt, vizes élőhelyekkel, békák, gyíkok, nádasok, gyümölcsfák és madarak birodalmával.

A 2000-es évek elején megindult urbanizáció gyorsan átrajzolta a tájat. A Tóváros-lakópark és a Kőérberek Residence szinte teljesen körülölelte a még megmaradt zöldfoltokat. Bár a lakóövezethez mesterséges tavakat is létrehoztak, a természetes élőhelyek többsége beépítésre került vagy elkerítve várja sorsa végét.

Zöldrezervátum vagy teljes urbanizáció?

A megmaradt néhány hektáros területet ma is használják természetjárók, kutyasétáltatók és időnként madármegfigyelők is. Ha nem születik konkrét védelem vagy ökologikus városfejlesztési terv, Kőérberek természetes maradéka is eltűnik a térképről. Zöldtérkép helyett újabb telekkönyvi bejegyzés lesz.

Újpesti rakpart és vasúti rendezőpályaudvar

Az Újpesti vasúti rendezőpályaudvar és a mellette húzódó Duna-part hosszú ideig Budapest egyik legforgalmasabb szállítási csomópontja volt. Itt futott össze a Dunai hajóforgalom, a vasúti szállítás és az iparvállalatok áruszállítása. A területen számos ipari csarnok, sínpár, vasúti műhely és raktár működött.

A rendszerváltás után az ipari funkciók leépültek. Az egykori rendezőpályaudvar vágányai rozsdamarta csendbe burkolóztak. A környéket ma főként elhagyott épületek, graffiti-rajzokkal tarkított falak és spontán zöld területek jellemzik. Ugyanakkor, a Duna közelsége miatt, a befektetők figyelme egyre inkább erre a zónára irányul.

Sétány vagy toronyház?

Az elmúlt években több terv is született a terület hasznosítására: modern lakópark, zöldfolyosó, kulturális központ, irodaház. Egyik sem valósult meg teljes egészében. Ha a döntéshozók nem értik meg az ipari örökség és a folyóparti területek ökológiai jelentőségét, akkor az utolsó nagy pesti ipari zóna is lakóingatlanokká válhat, végleg elfeledve, mit jelentett ez a rész Budapest gazdaságtörténetében.

Kőbánya egykori bányaterületei

Kőbánya nevét nem véletlenül kapta. A 18–19. században innen bányászták ki Budapest építőköveinek nagy részét. A mészkőbányák hatalmas krátereket, barlangokat, pincerendszereket hagytak maguk után. Ezek a földalatti üregek évszázadokon át szolgáltak sörfőzdék, pincészetek, majd raktárak céljaira. A terület mára a főváros egyik legösszetettebb ipari és történeti örökségévé vált.

Az egykori kőfejtők többsége mára elhagyatott, sok pince beomlott vagy életveszélyessé vált. Egyes részek, mint a Dreher-pincék vagy a Törley-pincék, turisztikai vagy ipari célra még használhatóak lennének, de legtöbbjük ma már zárt, alig dokumentált vagy feltérképezetlen. A területet sokáig nem tekintették értéknek, inkább problémának, amire a fejlesztők inkább ráépítettek, mintsem megőrizték volna.

Megmarad a rejtett városrész?

A föld alatti Kőbánya lehetne Budapest egyik legizgalmasabb látványossága, ha a megfelelő beruházásokkal és biztonsági intézkedésekkel feltárnák és közkinccsé tennék. Sajnos, ma inkább elhagyott része marad a városnak, az eltűnés szélére sodródva, miközben a múlt szó szerint a lábunk alatt van.

Ezek a városrészek többek egyszerű földrajzi pontoknál. Mindegyikük mögött ott rejlik egy korszak lenyomata, emberek sorsa, emlékek sorozata, amelyek Budapest identitásának szerves részei. Egy elhagyott vasútvonal, egy feltöretlen láp, egy rozsdásodó gyártelep – mind-mind mesélni tudna arról, hogy kik voltunk, hogyan éltünk, és merre tartunk.

Ha nem figyelünk oda ezekre a helyekre – ha nem hallgatunk a környezetvédők, helyi lakók, történészek vagy várostervezők figyelmeztetéseire –, akkor ezek a területek lassan, szinte észrevétlenül tűnnek el. Először a térképről, aztán az emlékezetből is.

Ez nem csupán városrendezési kérdés. Ez Budapest lelke, sokszínűsége, kulturális gazdagsága és ökológiai sokfélesége, amely forog kockán. Mert ha ezek a helyek végleg eltűnnek, akkor velük együtt eltűnik egy darab Budapest is – egy olyan Budapest, amit még megmenthetnénk.