Döbrentei tér – hajdanán a legszebb oázis volt Budapesten
A Döbrentei tér, mai nevén a budai Erzsébet híd pesti hídfőjének környezete, hosszú ideig Budapest egyik legszebb és legértékesebb közterülete volt. A tér története a fénykortól a pusztulásig izgalmas és tanulságos átalakulást mutat be.
A 19-ik század végén a főváros élénk városfejlesztési törekvései nyomán született meg a Döbrentei tér. Az 1892–1896-os tervek célja az volt, hogy a Hatvani (később Eskü, ma Szabadsajtó) út, ma pedig Erzsébet híd – pesti hídfőjét illeszkedően alakítsák ki, amihez számos tér és utca átrendezése szükséges volt.
A tér déli oldalán a Döbrentei tér és a Szerb tér összeépítésével született meg az a kb. 12 000 m²-es közlekedési csomópont, ami pompás fürdőváros és park helyszíne lett volna.
A fővárosi kertészeti főnök, Ilsemann Keresztély munkája nyomán épült meg a tér angolkert stílusú parkja szökőkúttal, mesterséges tóval és patakkal, amit gyönyörű szobrok, például a mexikói stílusban megjelenő Rákászfiú – díszítettek.
A paloták gazdag építészeti arculata
A tér körül nagy múltú szecessziós és eklektikus paloták sorakoztak. Például a Komor & Jakab szecessziós épület, ami elegáns, kétemeletes homlokzatával jelentős építészeti remekmű volt. Az Oblath- és Geist- (Geiszt-) bérpaloták, a díszes kupoláikkal és elegáns emeleti arculatukkal emelték a tér fényét. A palotasor földszintjén üzletek nyíltak, ahol a tervezők gondosan úgy alakították a homlokzati osztásokat, hogy az üzletek ne rontsák a felső emeletek egységes kompozícióját. A tér nyugati oldalát a Rudas-fürdő határolta, így az egész tér egyszerre szolgált pihenőhelyként, élmény-színtérként és közösségi térként is.
A park nem csupán növényzettel, hanem kulturális és szimbolikus elemekkel is gazdagodott. Szent Gellért püspök szobra már 1904 óta állt a téren, megörökítve a tér vallási és történeti jelentőségét. A híres Rákászfiú Ligeti Miklós alkotása, ami a park patakpartján állt, figyelemre méltó impresszionista műalkotás volt. 1926-ban helyezték el, majd a háború alatt ledöntötték, de helyreállították és 1955-ben a Margitszigetre került.
Idesorolható a Tabán egykori szerb ortodox Szent Demeter-temploma is, amit 1751-ben szenteltek fel, de ma már csak a harangláb őrzi az emlékét a téren.
Érdemes egy kicsit kutakodni a régi fotók között, mert ha nem is teljes valójában, de legalább elképzelésünk lehet arról, hogy a Döbrentei tér milyen pompás, részletekben gazdag, esztétikus és hangulatos volt anno.
A tér pusztulása bontások miatt, mint építési áldozat
Az 1930-as évek végén Budapest „fürdőváros” ambíciói komoly átalakulásokat hoztak. A környező fasori sétahelyeket szállodák és fürdők váltották fel. Ennek részeként lebontották a Komor & Jakab szecessziós palotát és más értékes épületeket is.
A II. Világháború ostroma alatt súlyosan megsérült a tér, műemlékei elpusztultak, a szobrokkal együtt. A háború után a megmaradt terület már nem park volt, hanem közlekedési csomópont. Felüljárók, autópályák sűrű összefonódása vette át a díszpark és a terek helyét.
Napjainkban a Döbrentei tér csupán elhaladó helyszín. Egyedül a harangláb és a Sisi-szobor emlékeztet az egykori térről, a palotasorokról, a szobrokról.
A tér története rávilágít arra, hogy a városfejlesztés és közlekedési beruházások mennyire képesek felülírni a történelmi értékeket.
A Döbrentei tér valaha olyan hely volt, ahol a város szíve dobogott, a kertjeivel, művészeti alkotásaival, palotás eleganciájával. Ma zajos közlekedési hídőrség, amin szinte az emlékezetét is elvesztette. Remélhetőleg egyszer újra helyet kap az emlékezés, a séta, a szép történeti városi közeg, hiszen érdemes lenne visszaadni ennek az egykori oázisnak a méltó szerepét a modern városban. Meg kell állni egy pillanatra ezen a helyen és bár most egyáltalán nem hasonlít a legszebb oázisra, de képzeljük el, milyen volt itt sétálni a park fénykorában!
Ki volt Döbrentei Gábor, a tér névadója?
Döbrentei Gábor neve szervesen átöleli a reformkor irodalmi, tudományos és kulturális törekvéseit. Veszprém vármegyei (Somlószőlősön, ma Nagyszőlős) született és életműve a magyar nyelv, ifjúsági kultúra és színház ügyének új alapokra helyezését jelentette.
Döbrentei Gábor egy evangélikus lelkészi család sarja volt, apja, Döbrentei Lajos szolgált Somlószőlősön. A puritán protestáns légkör már fiatalon mély magyarságtudatra nevelte.
Tanulmányait előbb a pápai református kollégiumban, majd a soproni evangélikus líceumban végezte, ahol már 1801-ben jelentős szerepet kapott a Magyar Társaság önképző körben, ugyanis könyvtárosként és titkárként is tevékenykedett.
Folytatta a tanulmányait Bécsben, Wittenbergben és Lipcsében, ahol nem csupán bölcseletet, hanem idegen nyelveket is tanult, franciát, olaszt, angolt.
1806-ban Kazinczy Ferenc ajánlására, gróf Gyulay Lajos nevelője lett Erdélyben. Kolozsváron kapcsolódott be az ottani kulturális életbe. Baráti viszonyt ápolt Bölöni Farkassal és Wesselényi Miklóssal.
1814–1818 között szerkesztette az Erdélyi Múzeum című folyóiratot, amiben esztétikai, irodalomtörténeti tanulmányokat publikált. Egyúttal létrehozta az Erdélyi Magyar Tudós Társaságot. Marosvásárhelyen jogi diplomát is szerzett, ügyvédi vizsgát tett, majd véglegesen Pestre költözött.
Akadémikus, titkár, nyelvújító
Pesten Döbrentei 1825-ben részt vett a Magyar Tudós Társaság (a későbbi MTA) alapítói között. 1830-ban lett rendes tag, 1831–1835 között első titkárként működött. Nagy vállalkozása kezdett, mégpedig a Régi Magyar Nyelvemlékek sorozat szerkesztésébe.
A nyelvi örökség mellett, jelentős szerepet kapott műfordítói tevékenysége is. Shakespeare (pl. Macbeth), Molière, Schiller, Sterne műveit fordította magyarra, így hozzájárult a magyar drámai és iskolai kultúra megerősödéséhez. Döbrenteit a magyar ifjúsági irodalom egyik megalapozójának tartjuk.
A tevékenységének része volt a színjátszás népszerűsítése is. Drámákhoz írt ajánlásokat az akadémiának, valamint 1833–1835 között a budai Várszínház igazgatásában is részt vett, zenei előadásokat szervezett, célja a német és magyar polgárság színházi nevelése volt.
Érdekes, hogy neki tulajdonítják a „történelem” szó magyar nyelvű definiálását. Emellett felfedezte a róla elnevezett Döbrentei-kódexet, egy 1508-as liturgikus kéziratot, ami fontos nyelvemlékeink közé tartozik.
Döbrentei Gábor öröksége
Pályája ellentmondásos is volt. Bár nyelvművelőként és akadémikusként tiszteletet vívott ki, drámairodalmi kritikáit és saját verseit gyakran túl kontárnak tartották.
Döbrentei Gábort 1851. március 28-án érte a halál Budán, életének kitüntetett helyén. A Fiumei temetőben nyugszik, Budavári mellszobra 2001 óta áll. Emlékét íróként, műfordítóként, kutatóként és akadémiai vezetőként egyaránt őrizzük.
Döbrentei Gábor életműve sokszínű és jelentős. A modern magyar kultúra formálójának tekinthető. Művei, kezdeményezései máig hatnak és megérdemelten szerepelnek a magyar irodalom- és kultúrtörténet büszkeségei között. Éppen ezért nem csoda, hogy a kultúrát ennyire szerető és védelmező személy nevét adták a legszebb térnek Budapesten. Sajnálatos módon, mindez már csak emlék.