Szüreti mulatság a Római parton

Szüreti mulatság a Római parton.

Október 5-én fergeteges hangulat várja a látogatókat a Római Parton, ahol egy igazi Szüreti Mulatság részesei lehetünk. A helyi borászatok legjobb boraival és a hagyományos szüreti ételek ízvilágával találkozhatnak az érdeklődők, emellett színes programok, zenés műsorok és gyerekeknek szóló játékok gondoskodnak a családok önfeledt szórakozásáról. Ha egy hangulatos őszi napra vágysz barátaiddal vagy családoddal, ezt az eseményt semmiképpen se hagyd ki!

Ahogy minden héten, most is megtalálhatók lesznek a megszokott kézműves és helyi termékek: tejtermékek, pékáruk, füstölt kolbászok, szörpök, lekvárok, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint más kézműves portékák.

Az idei alkalom különlegessége, hogy ezzel a nappal elindul az évente várt mustszezon is. Már reggeltől frissen préselheted és kóstolhatod a mustot Marsi Gergőék standjánál. Az ezt követő 3-4 hétben élvezhetjük az édes, friss mustot – a felnőttek pedig akár haza is vihetik a frissen palackozott változatot!

Gyerekeknek is szüret! A legkisebbek sem maradnak ki a mókából: Margó néni vezetésével a gyerekek saját kezűleg próbálhatják ki a préselést a füves placc területén. Ők is megízlelhetik az édes nedűt, miközben megismerkednek a szüret hagyományaival.

Mesemondás a vásárban: 10:30-kor a Meseszó Egyesülettől érkezik Dóra Áron, aki élőszavas mesemondással varázsolja el a közönséget. Történetei régi vásárok, jóféle borok és a múlt érdekességei körül forognak majd. Az egyórás előadást szintén a füves placcnál hallgathatják meg a látogatók.

Helyszín: Római Parti Piac
Dátum: Október 5.
Kezdés: 8:00

Szüreti mulatság a Római parton.