Rövid hírek

Budapest októberben rózsaszínbe öltözik

Rózsaszín séta Budapest 2024

Októberben a világ számos nagyvárosához hasonlóan Budapest is csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez, és a hónapot a mellrák tudatosságának szenteli. A „rózsaszín hónap” célja felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok, a korai diagnózis és a hatékony kezelés fontosságára, ezáltal segítve a betegségben érintetteket. 2024. október 6-án különleges programokkal készülnek Budapesten, amelyekre minden érdeklődőt várnak!

Emlőrák konferencia és rózsaszín séta – 2024. október 6.

A nap eseményeinek központi eleme az éves emlőrák konferencia, melyet idén is a Budapest Marriott Hotelben rendeznek meg. A rendezvényre 14:00 és 18:00 óra között kerül sor, és számos neves szakértő tart majd előadásokat, illetve kerekasztal-beszélgetéseket. A program ingyenesen látogatható, így minden érdeklődő első kézből tájékozódhat a betegség különböző aspektusairól és a megelőzés lehetőségeiről.

Az idei konferencia témái között szerepel a fiatalkori és terhességi emlőrák, a termékenységgel és gyermekvállalással kapcsolatos kérdések, a mozgásszervi problémák kezelése, gyógyszeres terápiák, illetve az emlőrák különböző típusainak bemutatása.

Az előadások után, 18:30-kor veszi kezdetét a Rózsaszín Séta a Duna Korzótól, amely a Széchenyi Lánchídon átívelő sétával zárul. A gyülekező 18 órától kezdődik a Duna Korzón, ahol zenés felvezetés teremti meg az esemény meghitt és inspiráló hangulatát. A séta célja, hogy közösségi erőt mutatva hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre és a megelőzés fontosságára.

A mellrák nem csak a nőket érinti – Férfiakra is veszélyt jelenthet

Fontos hangsúlyozni, hogy az emlőrák nem kizárólag a nőket érintő betegség. Bár jóval ritkábban, de férfiaknál is előfordulhat. Magyarországon az emlőrák a férfiak körében a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján kb. 2 %. Éppen ezért a férfiaknak is figyelniük kell az emlő területén tapasztalható elváltozásokra, és ha bármi gyanúsat észlelnek, érdemes orvoshoz fordulniuk.

Magyarországi statisztikák – Miért fontos a tudatosság?

Magyarországon évente 5-6 ezer új mellrákos esetet diagnosztizálnak, és sajnos ez a betegség évente mintegy 2000 nő halálához vezet. Életük során szinte minden tizedik nőnél kialakulhat a mellrák, ezért kiemelten fontos a rendszeres szűrés és a tudatosság növelése.

Az elmúlt évtizedekben ugyan jelentősen javultak a túlélési arányok, főként a korai felismerésnek és a modern kezelési lehetőségeknek köszönhetően, de még mindig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy számukra is fennállhat a kockázat. Éppen ezért kiemelkedően fontos a rendszeres szűrés és önvizsgálat.

Ajánlott szűrések nők számára:

  • 40 éves kor alatt: Rendszeres emlő ultrahang vizsgálat (mammográfia ebben az életkorban még nem szükséges, de kérésre elvégezhető).
  • 40-45 éves kor között: Évente emlő ultrahang vizsgálat, mammográfiás szűrés két évente.
  • 45 éves kor felett: Évente szükséges a mammográfiás szűrés és az ultrahangos vizsgálat.

A betegség kockázatát olyan életmódbeli tényezőkkel is csökkenthetjük, mint a túlsúly elkerülése, a fizikai aktivitás, az egészséges táplálkozás és a dohányzás mellőzése. A megelőzés másik kulcsa a rendszeres orvosi vizsgálat: minél korábban fedezik fel a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra!

További októberi programok Budapesten 2024-ben

Az idei évben Budapest több más eseménnyel is csatlakozik a rózsaszín hónaphoz. A város néhány ikonikus épülete, például a Millenáris – Széllkapu Park installációit rózsaszín fénnyel világítják meg az októberi estéken, a figyelemfelhívás jegyében. Emellett a főváros számos pontján lehetőség van rózsaszín szalag vásárlására, amelynek bevételét jótékonysági célokra, a mellrákkal küzdők támogatására fordítják. De csatlakozott a kezdeményezéshez a BKK (október 1-én minden jármű rózsaszín szalagot viselt), az MTK Sportegyesület, az Eisberg Hungary Kft. pedig rózsaszín csomagolású salátáinak a bevételéből támogatja a Mellrákinfó Egyesületet.

A Budapest Running Festival október közepén szintén támogatja az ügyet, a futók a verseny során rózsaszín kiegészítőket viselhetnek, és a nevezési díjak egy része a mellrák kutatására és prevenciójára lesz fordítva.

Csatlakozz az eseményekhez, akkor is, ha épp nem Budapesten tartózkodsz és támogasd a mellrák elleni küzdelmet – tedd meg az első lépést a tudatos élet és az egészség védelmének irányába!

Kapcsolódó programok

Rózsaszín séta Budapest 2024

Budapest Friss Hírek