Rövid hírek

Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár: 30 hazai és 12 nemzetközi galéria Budapesten

Wim Delvoye - Caterpillar

Tausz Ádám főszervező elérte a célját, ugyanis szeptember 26-29 között Budapesten a Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár (BCT) keretében 30 hazai galéria mellett, 12 nemzetközi galéria is jelen lesz. Kiállítás és vásár egyben, de emellett kiegészül kétnapos művészeti konferenciával is. Természetesen nemcsak a felnőtteket várják, ugyanis a gyermekekre is gondoltak az edukációs programokkal és tárlatvezetéssel.

Az alkotások magas színvonaláról szakmai bizottság gondoskodik, akik komoly kritériumok szerint mérlegelnek. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek, hogy hol van most és merre tart a hazai és az európai kortárs művészet.

Nagyszerű alkalom ez a művészeknek, gyűjtőknek, mindenkinek, akiket egy kicsit is megmozgat ez a gazdag tárlat. Vásárlásra szintén lesz lehetősége minden rétegnek, kezdve a pár tízezer forintos műtárgyaktól a többmilliós alkotásokig.

Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár – konferencia és jótékonysági aukció

Kétnapos konferencia is része ennek a programsorozatnak, aminek a témája a művészet és a business kapcsolata, de az exkluzív tárlatvezetés sem marad ki. A ráadás pedig egy jótékonysági online aukció az Axioart felületén és az összegyűlt összeget az autizmussal élők támogatására ajánlják fel a szervezők, az Autistic Art Alapítvány számára.

A Bálna kulturális, vendéglátó és kereskedelmi központ ad otthont Budapesten ennek a nívós, érdekes programnak, aminek nem mellékesen, egymillió euró az értéke. A hazai galériák mellett, a nemzetközi standon jelen lesz Ausztria, Csehország, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc, Szerbia és Szlovákia.

Várják a legizgalmasabbnak tartott alkotást

Wim Delvoye Caterpillar (2004) című műve nagy érdeklődésre tart számot. A művész gótikus katedrálissá alakított át egy lánctalpas munkagépet és ennek az alkotásnak az értékét 50 és 100 millió Forint közöttire becsülik.

Természetesen minden kiállított darab értéket képvisel és nem csupán pénzben mérhetőt. Budapest ebben a 4 napban olyan magas színvonalú eseménynek ad otthont, ahol bárki rácsodálkozhat a művészet sokszínűségére, szépségére, egyediségére, vagy éppen érdekes mivoltára.

Az eseményünket a vásárral kapcsolatban itt találjátok:

Kapcsolódó programok

Wim Delvoye - Caterpillar

Budapest Friss Hírek