A tapintatlan fotóriporter, aki nem hajolt meg Ceaușescu előtt
Erdélyi Lajos lencséjén keresztül: egy rezsim meztelenül
Aki ma belép az Arany János utcai Blinken OSA Archivum kiállítóterébe, valójában egy időkapszulába lép. A „A tapintatlan fotóriporter” című tárlat Erdélyi Lajos fotóriporter, újságíró és értékmentő munkásságát mutatja be, méghozzá olyan formában, ahogy azt ritkán látni archívumokban: kendőzetlenül, őszintén, esztétizálás nélkül. A kiállítás 2025. október 26-ig látogatható, és nemcsak a fotótörténet vagy a kortárs dokumentarizmus iránt érdeklődők számára jelent kihagyhatatlan programot, hanem mindazoknak, akik szeretnék megérteni, milyen is volt valójában a Ceaușescu-éra Romániája – belülről.
Nem csak képek: történelmi vádak
Erdélyi Lajos fényképezőgépének látószöge nem volt hajlandó együttműködni a propaganda eszközeivel. Bár munkáját hivatalos megbízások keretében végezte – egy állami rendszer szolgálatában, mely igyekezett szigorúan ellenőrizni a vizuális narratívákat – képein mégis megmutatkozik egy autonóm látásmód, egy olyan ember szeme, aki nem hajolt meg, csak körülnézett. Nem akart leleplezni – mégis leleplezett. A szürke hétköznapokat, a sorban állás nyomasztó unalmát, a nyomor sajátos normalitását dokumentálta – és tette mindezt úgy, hogy képei máig rezegnek a nézőben.
A kiállított képek nemcsak esztétikailag érdekesek, hanem történelmi vádiratok is egyben: bemutatják, hogyan nézett ki a szabadsághiány, az állami kontroll és az elhallgatás világa. Erdélyi nem aktivista volt, hanem megfigyelő – de épp ettől válik fotóművészete ellenállássá.
A periféria közepén: Erdélyi mint határsértő
Erdélyi Lajos nem csak a hivatalos eseményeket örökítette meg, hanem azt is, ami a peremen történt: falusi iskolák, romos templomok, egy elfelejtett falu ünnepe, ahol már csak három ember táncol. Az ő lencséjén keresztül láthatóvá válik, hogy a Ceaușescu-rendszer nemcsak politikai, de szociális szinten is pusztító hatású volt – képei a mindennapokban gyökereznek, és onnan robbantják szét a rezsim önképét.
Az „érzéketlen” jelző, amit néha kapott – nem más, mint a hatalom vádja egy olyan ember ellen, aki nem volt hajlandó elfordítani a kameráját. Tapintatlansága valójában etikai bátorság: nem dramatizál, nem keres „szenzációs” pillanatokat, mégis drámai minden egyes képkocka, mert az igazság meztelensége mindig drámai.
A helyszín, ahol a múlt néz vissza ránk
A Blinken OSA Archivum ideális helyszín ennek az anyagnak: a történelmi emlékezet, a dokumentarista archívum és a kritikai kiállítótér találkozása. Az intézmény nem először vállalja fel, hogy érzékeny, rendszerszintű traumákat mutat be vizuálisan. A mostani tárlat azonban különösen fontos – nemcsak az anyag értéke miatt, hanem mert a jelen társadalmi diskurzusában is releváns kérdéseket vet fel: Mit lát a kamera? Mit rejteget a hatalom? Mi történik, ha valaki nem hajlandó csendben maradni?
A kiállítás látogatása után nem távozunk könnyedén. Erdélyi képei belénk égnek – nem azért, mert sokkolni akarnak, hanem mert valami mélyen igazat mondanak. És az igazság, még ha fekete-fehérben is jelenik meg, mindig a legszínesebb valóság.