200 éve született Podmaniczky Frigyes, Budapest „vőlegénye”

Nemes család sarjaként született Podmaniczky Frigyes báró, 1824. június 20-án Pesten. A család számos tagja nagyon sokat tett Budapestért, de Podmaniczky Frigyes báró neve összeforrott vele. Soha nem nősült meg, mert az egyetlen szerelme Budapest volt. Innen is ered a „Budapest vőlegénye” ragadványneve.

Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy a várost modernizálja, fejlessze. Ezzel vívta ki magának a ragadványnevet, ami nagyszerűen tükrözi Budapest iránti szenvedélyes szeretetét.

Sajátos kapcsolata a fővárossal a haláláig megmaradt, bár életének végén a nagyszabású terveit egyre többen kritizálták. Ennek ellenére, a fejlődés alapjait ő rakta le, így a mai Budapest jelentős része az ő munkájának eredményeként valósult meg.

Podmaniczky Frigyes báró a magyar főváros történetének egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki életét Budapest fejlődésének szentelte. Munkája mind a város infrastrukturális fejlődésére, mind a kulturális életére hatással volt, így örökre nyomot hagyott Budapest történetében.

Podmaniczky Frigyes bárónak Budapest volt a mindene

A főváros modernizálásáért rengeteget tett és a fejlődésében játszott szerepe kiemelkedő volt. Gyermekként Aszódon nevelkedett és a fővárosban folytatta jogi tanulmányait. Előbb a Pesti Városi tanácsban tevékenykedett, majd a Fővárosi Közmunkák Tanács vezetője lett.

Általa és a tervei révén lett Budapest modern nagyváros. Felismerte a tényt, hogy a fővárosnak kellenek a modern közlekedési eszközök, az elegáns közterek és sugárutak. Általa indultak meg a munkálatok a Nagykörút és az Andrássy út építésére és az utóbbi alatt futó földalatti vasút is a nevéhez köthető. Amúgy ez a földalatti vasút a legelső volt a kontinensen.

Sok minden volt egyszerre és mindent szívvel csinált. A legfontosabb tisztségei közé tartozik, hogy huszárkapitány volt, akadémikus, író, országgyűlési képviselő, vasúttársasági vezető, persze ez a lista messze nem teljes.

Podmaniczky Frigyes az ember

Kisgyerekként Aszódon nevelkedett, Késmárkon jogot hallgatott. Harcolt az 1848-as forradalomban. A fegyverletétel után az osztrák seregbe került, ami számára a pokol volt. Az ott ért traumát írásban dolgozta fel és hosszú utakra ment Oroszországba, Svédországba, Dániába. Útjairól leírást is hagyott, ami később meg is jelent könyv formájában.

Rajongott az agarakért, rendszeresen látogatta az agárversenyeket és tenyészete is volt. Idővel rátaláltak a közügyek és a politika is. Sokáig ő volt a Budapest fejlesztéséért felelős Közmunkatanács vezetője. A Nemzeti Színház, később pedig az Opera intendánsa lett, aminek köszönhetően a színház a virágkorát élte akkoriban.

Erkölcsös értékrendjét mindenki tisztelte. Az egész megjelenését elegancia jellemezte, modora kellemes, pályája sikeres volt. Köztiszteletnek és szeretetnek örvendett, bár többször támadták a lapok, amikor a Szabadelvű Párt elnökeként tevékenykedett.

Podmaniczky Frigyes világvárossá változtatta Budapestet

Rajongása a fővárosért abban is megmutatkozott, miszerint éjjel-nappal azért dolgozott, hogy minél fejlettebb, korszerűbb, modernebb legyen. A századfordulóra már sikerült valamennyire elérnie a célját, hiszen Budapest vetekedett Párizs és Bécs szépségeivel.

A kultúra is a szívügye volt. A Nemzeti Színház építésében jelentős szerepet vállalt és elérte, hogy a földszinten ülőhelyek legyenek. De neki köszönhetjük a budapesti csatornázást és a Duna-parti sétányokat is. A Budavári palota mai formája is az ő érdeme.

„Budapest vőlegénye” név maradt fel leginkább, de nevezték még „pepita bárónak”, a messziről felismerhető kockás felöltője miatt, „utolsó lovagnak”, „legnagyobb bolondnak”, „legjobb szívű magyar úriembernek”, de az tény, hogy rajongása Budapestért megkérdőjelezhetetlen volt. Ezt nagyszerűen bizonyítja, hogy vagyonát Budapestre hagyta.

Életének utolsó szakaszát Erzsébetvárosban töltötte. 81 évesen teljesen visszavonult a közélettől. 1907-ben hunyt el és Aszódon, az evangélikus templomban helyezték végső nyugalomra. Budapest fejlődésének a szimbóluma lett és sokak példaképe.

Sokat tett Budapestért, mégis mintha megfeledkeztünk volna róla

Amennyi mindent megtett Podmaniczky Frigyes Budapestért, elég szomorú, hogy sokan szinte azt sem tudják ki volt ő. Olyan személyiség volt, aki az egész életét a fővárosnak szentelte.

Minden gondolata, cselekedete, terve arról szólt, hogyan tudná még szebbé és korszerűbbé tenni Budapestet. Ez a mérhetetlen elköteleződés példaértékű, amit nem lenne szabad hagyni, hogy a feledés homálya beárnyalja.

Igaz, 1991-ben az őt ábrázoló szobrot, amit Kő Pál alkotott, az Arany János utcai metrómegállónál helyezték el, az V. kerületi Podmaniczky Frigyes téren, de ez elég kevés.

Bár a Budapesti Városvédő Egyesület minden évben, június 20-án koszorút helyez el a szülőházánál lévő emléktáblán, de ennél jóval többet érdemelne.

Mint író, ránk hagyott művei között vannak regények, („Az alföldi vadászok tanyája 1854; „Régen történt mindez” 1866; „A kék szemüveges nő”, „Egyetlen könnycsepp”, „A kedvenc”) novellák („Álom és valóság” ), útleírások („Úti naplómból” 1853).

Munkásságáért megkapta 1885-ben a Császári és királyi valóságos belső titkos tanácsos; 1898-ban az I. osztályú Vaskorona-rend és 1905-ben az I. osztályú Lipót-rend elismerést.

Fotó forrása:
Kiskartal, Podmaniczky-kastély. A felvétel 1896-ban készült.

Fotó adományozó
Vincent Till Baumgartner