Ünnepi fényár Budapest útjain
Már hosszú évek óta, minden decemberben elindul Budapest utcáin a Fényvillamos. Idén már 15-ik alkalommal lehetünk részesei ennek az ünnepi hangulatot árasztó látványosságnak, amit nemcsak nézhetünk, hanem felülhetünk és utazhatunk is.
Most is gyönyörű dekorációt kapott a Fényvillamos, amire másfél kilométer hosszú LED fényfüzér helyeztek, hogy Budapest lakosságát és persze mindazokat, akik a fővárosba ellátogatnak, karácsonyi hangulatban szállítsa a főváros különböző pontjain. Egyedi élményt kínál a Fényvillamoson való utazás, ami január 6-ig fog közlekedni. Kivételt képez két nap, december 24-én és december 31-én nem közlekedik. Ugyanolyan jegyet kell váltani rá, mint bármelyik másik vonalra, nincs külön díjszabás.
A hagyományos Fényvillamos mennyezetére még felkerült 150 darab horgolt dísz, ami még inkább fokozza az ünnepi megjelenését a járműnek. Ezeket a díszeket az egyik utas ajánlotta fel még 2023-ban, a 150 éves Budapest tiszteletére.
A BKV fényflottája december elején már elindult
Amint egy korábbi cikkünkben már megírtuk, a BKV fényflottája idén is elvarázsolja az embereket Budapesten. Különleges élményt jelent már a látványa is, az azon való utazás pedig felér egy hangulatkeltő programmal.
A BKV 2024-ben kibővítette a flottáját és 7 járművel gondoskodik arról, hogy Budapest karácsonyi hangulatához hozzájáruljon. Ebből a 7 járműből 6 darab a Hungária kocsiszínből indult útjára, 1 pedig a városmajori megállóból indult az első útjára, ez a fényfogaskerekű kocsi. Nagyon sokan közreműködtek, hogy a fényvillamosok ünnepi díszbe öltözzenek, majdnem száz ember munkájára volt szükség, de megérte, mert varázslatos hangulatot árasztanak.
Idén már fényhajó is van
A Duna már önmagában fenséges látványt nyújt és teljesen mindegy, hogy nappal vagy este tekintünk rá. Most pedig egy plusz élménnyel vár mindenkit, ugyanis idén először indult útjára a BKV Fényhajója és reméljük ebből hagyomány kerekedik, ezáltal minden évben jelen lesz decemberben. Fényhajón utazva, lágyan ringatózva a vízen, a Dunán visszatükröződő ünnepi fények látványa egyszerűen csodálatos, amit vétek lenne kihagyni.
Kossuth Lajos tér – Margitsziget, Centenáriumi emlékmű – Batthyány tér – Várkert Bazár – Petőfi tér – Kossuth Lajos tér útvonalon halad. Bármelyik megállóban fel és le lehet szállni. Ez az útvonal, hozzávetőlegesen 1 órát vesz igénybe, naponta 11:00-19:00 óra között. Minden egész órában indul a járat a Kossuth térről. Így már előre be lehet iktatni a programot.
Napi jegyet váltva, egész napra érvényes, akár megszakításokkal is. Vagyis többször is le és fel lehet szállni. Ráadásul kutyával együtt is mehetünk és még a kerékpárt is fel szabad vinni a fedélzetre.
Ez a napi jegy a felnőtteknek 1800 Ft.; gyermekeknek 900 Ft.; A kutyus szállítása vagy más kisebb állat, persze hordozóban, 1000 Ft és a kerékpár felvitele is 1000 Ft.
Sétajárat is indul 19:30-kor, 20:30-kor és 21:30-kor. A Kossuth térről indul és ide tér vissza.
Fényvillamosok vonalai
- A Tatra-szerelvény az 1-es, a 14-es, a 17-es, a 41-es, az 56-os és az 59-es vonalán közlekedik.
- A Ganz ipari csuklós a 47-es és 49-es vonalán közlekedik.
- Egy körszerűsített csuklós villamos a 2-es és a 23-as vonalán közlekedik.
- Hannoveri villamos (TW6000) a 3-as, a 42-es, az 50-es, 51A vonalán közlekedik.
- A Siemens Combino a 4-es és a 6-os vonalán közlekedik.
- A fogaskerekű feltűnik Budapest több pontján is.
- A BKV által indított Mikulásbusz a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán, december 23-ig.
FényHÉV
Ünnepi öltözéket kapott egy igazán különleges és nosztalgia HÉV-szerelvény is, ami a 83-as pályaszámú LVII-es mozdonyból, az 579-es PXV-ös kocsiból és az MVIII-as motorkocsiból áll. Ez 3 egymást követő adventi vasárnap közlekedik, vagyis december 22-én még van mód az utazásra. Normál díjszabású jegyekkel, bérletekkel lehet igénybe venni az utazást.
Családi program Budapesten az adventi időszakban
A karácsony előtti időszak a legtöbbünknek rohanós hétköznapokból áll, tele tennivalókkal, feladatokkal, mindez legtöbbször stresszel átitatva.
Érdemes mindenkinek egy kicsit lassítani és a sok rohanás közepette megállni. Nagyszerű családi program kerekedhet abból, ha kiveszünk egy napot, amikor a rohanást félretesszük és kiélvezzük a karácsonyi várakozás különleges varázsát.
Megtervezhetünk egy olyan napot, amikor néhány fényvillamosra felülünk, de akár mindegyiket beiktathatjuk, majd a fényhajón is sétálunk egyet a vízen. Mivel a járművek különböző útvonalakon haladnak el, így garantáltan nem lesz unalmas a program, mert az ünnepi dekoráció mindenhol más.
El lehet menni egy-két útvonalra, majd a leszállni egyik vagy másik karácsonyi vásár helyszínén, kicsit andalogni a mézeskalácstól és forralt bortól illatozó standok között, megcsodálni a kézműves csodákat, majd visszaülni valamelyik fényvillamosra és meglátogatni egy másik helyszínt.
Ugyanis, ahogy már egy korábbi cikkünkben is összeszedtünk egy csokorra valót, nem csupán a Vörömarty téren van karácsonyi vásár, hanem Budapest több pontján. Gazdag és színes program várja a családokat, egyedülállókat, barátokkal kikapcsolódni vágyókat, hogy elmerüljenek az ünnepi forgatagban, ezzel is ráhangolódva a közeledő karácsonyra.
Séta a fényárban ünneplő Budapesten
Kitűnő kikapcsolódást jelent délután, este egy kis fővárosi séta. Budapest olyan ragyogó az adventi időszakban, hogy csak ámulni lehet.
Az Andrássy úton, minkét oldalon feldíszített fasor romantikus hangulatot áraszt és nagyszerű hely a szuper karácsonyi fotókhoz. De ott van a Váci utca is, ahol a temérdek üzlet és hívogató kávézó ünnepi fényei csalogatnak, hogy lépjünk be. A fényben úszó fák, a díszes lámpások fokozzák az karácsonyfa alá kerülő ajándékok vásárlásának izgalmát.
Természetesen, Budapest leghíresebb karácsonyi vására a Vörösmarty téren van, ami szinte kötelező programnak számít.
A Duna partja a karácsonyi fények gyönyörű tükörképével várja a sétáló kat. Az ikonikus Lánchíd és a Parlament épülete romantikus estét biztosít a téli sétákhoz. A fények és a víz tánca felejthetetlen élményt nyújt minden látogatónak.
A Szent István Bazilika előtt felállított óriás karácsonyfa Budapest egyik szimbólumává vált. A csodás díszkivilágítással ellátott fa nemcsak impozáns, hanem a város ünnepi szellemiségét is megjeleníti.
Budapest karácsonyi fényei évről évre lenyűgözik a helyieket és az idelátogatókat egyaránt. Ezek a ragyogó fények nemcsak a város szépségét emelik ki, hanem olyan különleges atmoszférát is teremtenek, ami az ünnepek varázst idézi. Érdemes tehát felfedezni a főváros karácsonyi csodáit és átélni a fények által teremtett varázslatot.
A Csillamos és a többi Fényvillamos, de a Fényhajó és a FényHÉV is hozzájárul ahhoz, hogy Budapest megmutassa milyen idilli hangulatot képes adni a helyieknek és a látogatóknak egyaránt.
Legyen mindenkinek beiktatva egy olyan nap is az adventi időszakban, amikor átadja magát Budapest fényeinek, a karácsonyi hangulatnak, vagyis annak a varázslatnak, amit a fényvillamosok, a vásárok és a hangulatos dallamok kínálnak!
Kiemelt kép: BKV